Mesepszichológia, meseterápia, jelentkezzen a 2024-ben induló alap- és középszintű online vagy hagyományos képzéseinkre, tanfolyamainkra! Fairy tale psychology & therapy. Társasházkezelés.

 e-pakk Világmesék

Nyitólap
Fel

A világmesék oldal tartalma a szerzői jog védelme hatálya alá tartozik. Bármilyen céllal történő további felhasználása, másolása, terjesztése, sokszorosítása bármilyen eszközön és módon csak a szerző(k)/üzemeltető írásos engedélyével lehetséges! 

Megtekintéséhez kattints a képre!

A HALÁL ÉS AZ ÖREGASSZONY

Halál- és gyászmesék (Kattints!)

A mese summázatja (részlet)

A holtak nem nevetnek, csak az élők. A nevetés az élet egyik pszichés megnyilvánulása. A nevetés életadó, az élők nevetnek, alszanak, beszélnek. V. J. Propp (1934) erről így ír: ”Megfigyelhető, hogy a túlvilágra lépő élőnek titkolnia kell élő mivoltát, különben magára haragítaná e birodalom lakóit, amiért bűnös emberként átlépte a tiltott küszöböt. Ha nevet, elárulja magát.”

A halál- és gyászmesék a meseirodalomban többféle változatban léteznek, amelyeket eddig két mesekatalógusban próbáltak rendszerezni (vö. AaTh és ATU besorolások).

A nevetés tilalma máig él az ősi, törzsi beavatási pl. férfivá avatási rítusokban, legyen annak helyszíne British Columbia vagy Kanada pl. kwakiutl indiánoknál vagy a tőlük több ezer kilométerre levő polinéziai szigetvilág.

Észak-Szardíniában a halálhoz kapcsolódó, élő népszokás, hogy a temetést követően a kontrollált gyász szakasza lezárul, a temetésről visszatérőket egy bohóc vezeti vissza a halálból az életbe. A halotti tor és a nevettetés, a nevetés összekapcsolódik.

A nevetés lélektani funkciója félelem, szorongáscsökkentő, életerősítő. Miért? Tudományos kísérletek sokasága igazolja, hogy a nevetés pszichés folyamatai nem csak a kapcsolatteremtő képességgel, a szexualitással stb. kapcsolódnak össze, hanem az immunrendszert is stimulálják. A nevetés mindezek révén segíti a depressziót, neurózist időlegesen átélő, hormonháztartásában megváltozott, veszélyeztetett hozzátartozó gyászolók pszichés és fiziológiás gyógyulását, gondoljunk csak a „bánatában megszakadt a szíve” stb. kifejezésekre.

Ezen témájú előadások sokakat érdekelnek.

A nevetés mögött több személyiségvédő pszichés mechanizmus működik. Egyike a halál és képzelt vagy valós borzalmainak, a tőle való félelem, a hozzá csatolódó tárgynélkülivé váló szorongások tagadása, ellentétbe fordítása pl. a halál kicsúfolása. (Megtekinthető egy ilyen, a halált kicsúfoló népmese, amely Jókai Mór (Föld felett és víz alatt, 1872)  által bekerült a magyar szépirodalomba.) Érzelmi, tudattartalmat módosító hatása a tragikus emlékek, érzelmek alapját képező neurális kapcsolatokat felülíró katarzis is lehet.  Vajon mi az oka, hogy évtizedek múlva a nagy veszteségekre, sérelmekre már nem tudunk visszaemlékezni, csak a szépre, jóra? Miért erre épülnek a halotti búcsúbeszédek?

El kell oszlatnom egy tévhitet is. A pozitív, a jó stressz kifejezést nem szeretem, szakmailag vitatom. Miért? Több nemzet népmeséi, köztük magyarok is tartalmazzák, hogy örömében, boldogságában addig vagy úgy nevetett, hogy belehalt!  

Vissza a lap elejére

 

Szivárvány
(Málatí Sankar meséje)

Nagyon régen, réges-régen történt, mikor Tündérországban még minden tejszínhab-szerű fehér puhaság volt. A tündérek bőre, ruhája, étele-itala, az ország minden háza és palotája habtiszta volt és hófehér. Olyannyira, hogy a tündérek soha nem is láttak színeket: nem tudták, mi a piros, a sárga, a zöld, a kék, a rózsaszín vagy akár a bíborvörös. Szépek voltak a tündérek, kecsesek és törékenyek, és mindenük megvolt, nem volt hát miért más tájakra vándorolni, más országba szomszédolni. Saját országukba se hívtak meg soha senkit.
Történt pedig egyszer, hogy Bidzslí, a tündérkirályleány és pajkos barátnéi játékból versengésre adták a fejüket:
Versenyezzünk! Lássuk, ki tud messzebbre repülni!
Ahányan csak voltak, mind vidáman felszökkentek a felhők fölé, és már folyt is a verseny.
Csak repültek és repültek, még akkor is, mikor a nap már lemenőben volt. De lassan rájuk tört a fáradtság, és leszállt az est. Hogyan is juthatnának vissza Tündérországba ilyen sűrű, sötét éjben? Épp a Föld határán jártak, India fölött. A holdfényben a Himalája hegycsúcsainak ezüst hósipkái csillogtak. Nem kínálkozott más megoldás, a tündék a Himalája völgyei közt kerestek menedéket. Teljesen kimerültek, és most még ez a hideg is! Szótlanul és megszeppenve húzódtak be egy barlangba, és egy szempillantás alatt elnyomta őket az álom.
A hajnal első fényeivel egyszerre ébredt a madársereg csivitelése. A tündék felriadtak. Kimerészkedtek a barlangból, és lám, mit látnak? A felkelő nap sugarai aranyszínbe borították a hegycsúcsok hótakaróját. A völgy harmatban fürdő fűszálai zölden ragyogtak. A füvön, a fákon, a mindenféle kúszó-mászó növényeken piros, rózsaszín, fehér, kék, sárga és karmazsinvörös virágok nyíltak. A tündérek tágra nyílt szemmel bámulták a szirmok fölött táncoló tarka-barka pillangókat.
Soha ezelőtt tündér még nem pillanthatta meg a színek bámulatos világát. A kis tündérkék nem tudtak betelni a látvánnyal. Ellenállhatatlan vágyat éreztek, hogy bebarangolják az egész Földet, de hirtelen eszükbe villant, hogy a tündérkirálynő biztos aggódik már értük, így hát inkább hazafelé vették útjukat.
Otthon a tündérkirálynő egész éjjel aggódva virrasztott, sehogyan sem jött álom a szemére. Hogy valami hírt kapjon a szegény kis tünde-palántákról, hívatta az udvari mágusokat. A mágusok azon nyomban hozták is a kincseskamrából a varázstükröt. Mélyen belenéztek: jönnek már Tündérország felé a kis tündérkék! Mindenki megkönnyebbülten lélegzett fel. Mikor a tündérkirálynő látta, hogy mind egy szálig épségben megérkeztek, örömében ölbe kapta Bidzslít, a tündérkirályleányt, de egyúttal egy kicsit meg is szidta: meg ne halljam még egyszer, hogy ilyen buta versenyesdit játszotok! Bidzslí és barátnői még mindig valamiféle szédült boldogságot éreztek a történtek miatt. Megpróbálták elmesélni a tündérkirálynőnek, hogy milyen gyönyörű a Föld. A hegyek, a fák, a virágok! A sok-sok pillangó és madárka! De hogyan is mesélhetnék el a színeket? Aki soha nem látott színeket, hogyan is érthetné meg a Föld színeinek bódító szépségét?
Egy idő után Bidzslí és barátnői szemét saját hófehérségük már-már bántani kezdte. Miután rádöbbentek, hogy nem tudják a királynőnek elmesélni a szebbnél-szebb színeket, azon kezdtek töprengeni, vajon hogyan kaphatnának engedélyt arra, hogy megint megfürödhessenek a színek tengerében.
Nem telt el sok idő, és meghívó érkezett Indra országából a Szávan-ünnepségre, a híres nyárvég-ünnepre. Tudni való, hogy mikor Indra, az istenek királya a nyár végének közeledtével először küld felhőt az égre, és megöntözi a szomjas földeket, udvarában kezdetét veszi a pompás Szávan-ünnepség. A tündék mindig is a meghívottak között voltak, de eleddig soha nem kívántak megjelenni a jeles napon.
Ez alkalommal Bidzslí nagyot ugrott örömében, mikor kézhez kapta a meghívót. Talán megpillanthatná újra a színeket! Kérlelni kezdte anyját, hadd mehessen el az ünnepségre.
Nem bánom, elmehetsz, a barátnőiddel együtt. De aztán együtt hazajöttök, és nem csavarogtok el!
Bidzslí és barátnői szépen felékesítették, felékszerezték magukat, és elindultak az ünnepségre.
Ahogy megérkeztek, Indra palotájának ragyogását és a káprázatos színeit megpillantva mind ámulatba estek. De azt is rögtön észrevették, hogy minden vendég, minden istenség kisebb-nagyobb ajándékot hoz Indrának, az istenek királyának. Az egyszerű kis tündérkék honnan is tudták volna, hogy ez a szokás! Összedugták hát a fejüket, és hamar kisütötték, hogy szépséges tünde-táncot lejtenek majd ajándék gyanánt. Így is lett. Indra udvarában mindenkinek tátva maradt a szája. Ahogy véget ért a tánc, maga Indra mondott köszönetet a tündéknek:
Bármit kérhettek most tőlem: oly gyönyörűséges volt táncotok, olyan színessé tette ünnepségünk, mint soha semmi az idők kezdete óta
Hát... éppen, hogy színre vágyunk... szólalt meg Bidzslí. Indra! Nagy istenség! Ha oly kegyes vagy, és valóban meg kívánsz ajándékozni minket, kérünk, tündérkirálynőnk hadd pillantsa meg otthonában a színeket! És a neki tetsző színek gyűljenek mind a varázspálcájába, hogy aztán mi is élvezhessük őket! Tündetársaink unják már az örökös fehérséget!
Úgy lesz. Királynőtök meg fogja látni a színeket mosolygott Indra, és folytatta: De van egy feltételem: ha egy tündér színessé lesz, hívásunkra mindig jöjjön el ünnepségünket felragyogtatni.
Ekkor felkapott egy hét színbe mártott hatalmas ecsetet, és kérést intézett a Naphoz, hogy irányítsa oda sugarait, és hintáztassa meg néhányszor az ecsetet ide-oda az égen.
Mikor a tündék egy pillanatra felocsúdtak a színek varázsából, eszükbe jutott a királynő parancsa. Még véget sem ért az ünnepség, mikor hazaindultak.
Amarra pedig a szomjas földeken végigsöpört az első jótékony zápor. Az emberek, állatok, fák és virágok boldogan fürödtek végre az esőben. A gyerekek ugrándozva, fülig érő szájjal kiabálták szerte-szét:
Itt van a mennydörgős ménkűűű: lehetsz mostantól nagy étkűűű!
A világ nagy boldogságát az istenek Indra palotájából ki-kikukucskálva figyelték. A tündérkirálynő pedig, Bidzslí kérésére, végigtekintett Tündérországon. De hogy meglepődött, mikor az égbolton végestelen végig egy hét különböző színű szalagból összefont, íj-alakú ragyogó valamit pillantott meg! Addig-addig bámulta a színeket, míg csak el nem tűnt a varázslatos hétszínű íj. Végre ő is megláthatta, mi az: piros, sárga, kék! Hirtelen rádöbbent, hogy csodálatos színező-erő költözött a varázspálcájába, és a hét szín segítségével bármilyen más színt ki tud keverni!

A királynő Bidzslí barátnőinek kiosztotta a kívánságuk szerinti színeket. Micsoda látvány! Egy szempillantás alatt az egyik tündér pirossá változott, a másik kékké, a harmadik zölddé. 

Nekik lett később tisztük Indra parancsának teljesítése.
Néhány nap múlva a Földön elállt az eső. Mikor feloszlottak a fekete felhők, íj-alakú, hét színben ragyogó szivárvány tűnt fel az égen. A falu vénjei felkiáltottak:
Gyerekek, nézzétek csak, Indra jókedvében van! Kifüggesztette az égre gyönyörű íját!
Indra íja! Indra íja! Szivárvány! kiáltoztak mindenfelől a gyerekek. De a nagy kiabálás közepette volt, aki azon tűnődött: hogyan is lehetne egy íj ilyen kecses és áttetsző!
Igaz. Merthogy valójában mi más lenne a szivárvány, mint Bidzslí libbenő szoknyájának színes pántlikája, ami meg-megcsillan az égen, s egy szempillantás alatt már el is tűnik a szemünk elől.

A mese summázatja (kattints!)

Forrás: http://terebess.hu/keletkultinfo/indiaimese.html

Indiai mesék
Kiss Csaba fordításai
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Vissza a lap elejére

Mese a rádzsáról

Egyszer volt, hol nem volt, túl a Jamnu folyón, távol a Vindhya-hegységtől és olyan messze, ahova még a lótuszléptű megvilágosodott hírét is csak a madarak vitték el, volt  egy szegény uralkodó és még szegényebb országa. 

Az uralkodó palotájának a közelében levő falu közepén állt egy fa. Hajdanában a koronájában lakó madarak édes dala ébresztette őt és a falubelieket hajnalonta. Az évek során a szárazság, az aszály, a forró nyarak miatt az emberek terményei elszáradtak, gazdaságuk tönkrement. Az emberek és az állatok éheztek. Még a szent tehenek sem adtak már tejet. A rádzsa nem tudott segíteni népének a vagyonából, mert az az ínséges esztendők alatt hamar elfogyott. A madarak egy nap elköltöztek, csend szállt a vidékre, üresség az emberek lelkébe, szorongás a szívükbe. Ezért hát ők is útra keltek, hátrahagyva az öregeket és a bátortalanokat. A rádzsa mindig elszomorodott, ha kitekintett ablakából. 

Csak egy szem fia tudta őt rövid időre felvidítani, akinek a játszópajtásai is rövidesen elmentek. Kérdezte apját, hogy miért történt ez így, aki elmondta neki. A gyermek ekkor megfogadta, hogy segít apján, visszavarázsolni annak az orcájára a pírt, a mosolyt, az életet. Segít népének nyomorúságán. 

Egy nap odaállt hát apja elé, s kérte, hogy hadd mehessen el világot látni, tanulni, s megkeresni a megoldást. Az öreg rádzsa nehéz szívvel bár, de megengedte. 

Teltek, múltak az évek. 

Egy nap fiatalemberként hazatért. Nem szólt, nem beszélt semmit. Másnap kora reggel egy ásót magához véve elkezdett ásni a falu kiszáradt kútjának a közelében. Arra ment egy falusi korhely legény, meglátta és megkérdezte: Mit csinálsz itt, te herceg azzal az ásóval? A herceg csendesen válaszolt: Életet fakasztok! Elnevette  erre magát a falusi és legyintve távozott. Micsoda bolond ez a herceg! - mesélte az ivóban, ahol cimborái és az öregek, a falu vénei ültek. Másnap a herceg tovább ásott. Arra ment a falu egyik örege, a falu, a bölcsek tanácsának a tagja, aki előző nap hallotta a hírt. Mit csinálsz herceg? - kérdezte. Életet fakasztok! - válaszolta ismét csendesen a herceg. Az öreg ujjaival morzsolgatva szakállát elgondolkodva elköszönt, majd rövidesen megjelent, s egy ásóval ő is ásni kezdett a herceg mellett. 

S ez így ment napról-napra, hétről-hétre, hónapról-hónapra. Az emberek csatlakoztak, hol egy, hol több, és csak ástak és ástak... Egy nap aztán víz tört a felszínre! A herceg ezután megtanította népét arra a tudásra, amelyet vándorútján megtanult. 

Rövid idő múlva egy hajnalon ismét madárcsicsergés hallatszott. Az öreg rádzsa rögtön kinézett az ablakon. Álmélkodva dörzsölte meg a szemét. Száz és száz színpompás madár tért vissza a fészkébe! Arcán a ráncok egy pillanat múlva elsimultak, bőre kipirult, ismét megtelt élettel, a mosolya megfiatalította és a kelő nap első sugara beragyogta örömét.  A falubeliek rokonai is hazatértek, s mára mind meggazdagodtak. 

A herceg lett az új rádzsa. Népe és az emberek szeretete révén történetéből rövidesen megszületett az első mese...

A víz szertartása

A rádzsa megalapította a víz szertartását. Ennek során bárkit, aki hozzá vagy népének bármely tagjához megy bölcsességet tanulni , azt örömmel és igaz szívvel, önzetlenül tanították és tanítják ma is. Tudománya szájról-szájra, faluról-falura terjed. Emiatt a szertartáson egyre többen vesznek részt s élnek annak a tanítása szerint. Lényege, hogy a résztvevő megfogja azt a kötelet, amely összeköti őt társaival. Majd ahol fogta, elvágja, s csuklójára köti. Aki bárhol a világon jár, ilyen jelet visel, viselőjével találkozik, ellenszolgáltatás nélkül segít neki és viszont.

A mese summázatja

A rádzsa élő személy. Történetét a valóság írta. Nevét szerénysége miatt nem engedi soha leírni. A tartomány Indiában található, neve Rádzsasztán. A víztározó réteg 60-90 méter mélyen található. A vízgazdálkodás révén az első évben százezren települtek vissza. 1991. és 2002. között évente közel egymillió fővel gyarapodott a népesség. A gazdaság alapja a növénytermesztés. 

A rádzsa módszerét  - bárhol a világban - a Világbank támogatja! 

Hazánkban  a klímaváltozás hatására az Alföld elsivatagosodik. A gazdák az adófizetőkkel akarják kárukat, elvesztett hasznukat megtéríttetni. A helyzet különösen súlyos a Homokhátságban. 

Nem kéne tanulnunk a rádzsa meséjéből? 

Vissza a lap elejére

 

 

 

A viharsárkány meséi I.

 Egyszer volt, hol nem volt, a felhők között magasodó, havas, sok ormú hegyeken is túl, ott ahol a hópárduc él, volt a viharsárkány országa.

Országában az emberek és az állatok az életet mélyen tisztelve  békében éltek egymással.  

 

Kattints a képre! Megszólal!

A folyók táplálták a táj termékeny völgyeit. Egyszer arra szállt egy fáradt madár, amely messziről érkezett és a csőrében egy magot tartott. Olyan fáradt volt, hogy a magot kiejtette. 

                                                                               

    

Ahol leejtette, éppen szaladt egy nyúl. Készített egy lyukat. 

 

Jött egy majom. A magot a lyukba téve elkaparta. 

Mesefilm: Aesopus - Fabula a patkányról és az elefántról - angol nyelvű! (Free! FLV, 9,5 MB)

 

Egy elefánt is oda tévedt.  Az elásott magot locsolgatta. 

 

                                                   

Kis idő múlva a magból egy kis fa  kerekedett,   

amelyet az elefánt a testével  védett a déli nap  hevétől.    

A fa egyre csak nőtt, növekedett...   

Végül az élet óriási fája lett belőle, 

amely rengeteg gyümölcsöt  termett.

 

                      

Kérdések

  • Vége van-e ezzel a történetnek? 

  • Ha nem, hogyan fejeznéd be?

  • Milyen címet adnál a mesének?

A mese summázatja

A buddhizmus a XI. században érkezett Bhutánba, ahol ezt a mesét azóta is mindenki tudja. Szájról szájra terjed. Szemlélete, tanítása  az ország hagyományának, kultúrájának,  vallásának  is a részévé vált.  Fő gondolata, hogy ok nélkül nem történik semmi sem. A történések kapcsolatát nem ismerjük fel. Ez a szemlélet a világ összes vallásában megtalálható. Mit és mire tanít még?  

A király, aki kitalálta, hogy lehetnénk boldogabbak.

(56 perces film, amelyet érdemes egyben megtekinteni!)

Bhután a világörökség része. 

 Vissza a lap elejére